Agymanók
Számomra nagyon érdekes volt ez az animációs film, mert Riley elméjében kalandozhatunk és láthattuk hogy a különböző külső érzelmi ingereket miként kezelik az agymanók.
Riley 11-12 éves kislány, akinek fontosak a barátai, a családja, a mókázás valamint a hoki. A fejében 5 manó él: Harag, Derű, Majré, Undor és Bánat. Derű az egész film folyamán elnyomja Bánatot, de egy baleset miatt az ő kis irányító központjukból leesnek a memóriába és ott különböző kalandokat élnek át miközben vissza akarnak jutni a fejhadiszállásra. Valamint eközben a fejhadiszálláson Harag, Majré és Undor próbálják kézben tartani az irányítást, valamint hogy Riley ne roppanjon teljesen össze a költözés miatt.
A film egyrészről nagyon pontos, másrészről elég pontatlan. A film szerint az első érzés amit Riley átélt az az öröm volt megszületésekor, de valójában már az anyaméhben is reagálunk az édesanya érzéseire meg a születés nem csak az anya hanem a kisbaba számára sem túl örömteli. Meg attól még hogy a hoki fő emléke az első gól emléke kikerül a helyéről tudnia kellene még játszani, mert én sem emlékszem hogy mit olvastam először de attól még tudok.
A szülők is ártanak tudat alatt Rileynak. Az első éjszaka például az anyuka mondta neki hogy nekik egy mosolygós kislányra van szükségük főleg az apjának és hogy megteszik érte.
A kisgyerekek vagy nagyon szeretnek valamit vagy nagyon utálnak és általában hangulat függő, Riley sem akarta megenni a brokkolit undorodott tőle de amint az apukája elkezdett repülőset játszani vele úgy már megette. A film végén már kombinálódnak az érzelmek is. Ahogy a valóságban is történik már idősebbnek képesek vagyunk összetettebb érzéseket is megélni, míg erre egy kisgyerek nem képes még.
A film legfontosabb része az hogy Derű annyira csúnyán bánik Bánattal, mert azt mutatja be hogy ha nem hagyunk teret a fájdalmának amit érzünk és kényszeresen próbálunk boldogok lenni az nem tesz jót. Emiatt szökik el otthonról mert előbb eszébe jut ez mint hogy teret engedjen a fájdalmának. Amikor a buszon van akkor elkezdődne a depresszió is meg láthatjuk hogy az érzelmek irányító pultja elszürkül és nem tudnak vele semmit csinálni, míg nem Bánat lesz a fő érzelem és végre teret enged a fájdalmának. A szülőktől nem az elszökésért kér bocsánatot hanem mert szomorú és ez is elgondolkodtató, itt is érződik a szülők által gyakorolt nyomás a kislányra.
Az érzelmek kapnak a film végén egy kibővített irányító pultot amely segítségével változatosabban fejezhetik ki magukat. Megjelenik egy nagy piros gomb is pubertás felirattal amiről nem tudják hogy mi, de erősen folytatás gyanús.
Remélem folytatják majd ezt a filmet, mert nagyon jó és gyerekek és felnőttek számára is hasznos. A film mondani valója hogy mindenkinek és mindig jogában áll szomorúnak lenni és teret kell engednünk a fájdalmunknak hogy tovább tudjunk lépni rajta.
Riley 11-12 éves kislány, akinek fontosak a barátai, a családja, a mókázás valamint a hoki. A fejében 5 manó él: Harag, Derű, Majré, Undor és Bánat. Derű az egész film folyamán elnyomja Bánatot, de egy baleset miatt az ő kis irányító központjukból leesnek a memóriába és ott különböző kalandokat élnek át miközben vissza akarnak jutni a fejhadiszállásra. Valamint eközben a fejhadiszálláson Harag, Majré és Undor próbálják kézben tartani az irányítást, valamint hogy Riley ne roppanjon teljesen össze a költözés miatt.
A film egyrészről nagyon pontos, másrészről elég pontatlan. A film szerint az első érzés amit Riley átélt az az öröm volt megszületésekor, de valójában már az anyaméhben is reagálunk az édesanya érzéseire meg a születés nem csak az anya hanem a kisbaba számára sem túl örömteli. Meg attól még hogy a hoki fő emléke az első gól emléke kikerül a helyéről tudnia kellene még játszani, mert én sem emlékszem hogy mit olvastam először de attól még tudok.
A szülők is ártanak tudat alatt Rileynak. Az első éjszaka például az anyuka mondta neki hogy nekik egy mosolygós kislányra van szükségük főleg az apjának és hogy megteszik érte.
A kisgyerekek vagy nagyon szeretnek valamit vagy nagyon utálnak és általában hangulat függő, Riley sem akarta megenni a brokkolit undorodott tőle de amint az apukája elkezdett repülőset játszani vele úgy már megette. A film végén már kombinálódnak az érzelmek is. Ahogy a valóságban is történik már idősebbnek képesek vagyunk összetettebb érzéseket is megélni, míg erre egy kisgyerek nem képes még.
A film legfontosabb része az hogy Derű annyira csúnyán bánik Bánattal, mert azt mutatja be hogy ha nem hagyunk teret a fájdalmának amit érzünk és kényszeresen próbálunk boldogok lenni az nem tesz jót. Emiatt szökik el otthonról mert előbb eszébe jut ez mint hogy teret engedjen a fájdalmának. Amikor a buszon van akkor elkezdődne a depresszió is meg láthatjuk hogy az érzelmek irányító pultja elszürkül és nem tudnak vele semmit csinálni, míg nem Bánat lesz a fő érzelem és végre teret enged a fájdalmának. A szülőktől nem az elszökésért kér bocsánatot hanem mert szomorú és ez is elgondolkodtató, itt is érződik a szülők által gyakorolt nyomás a kislányra.
Az érzelmek kapnak a film végén egy kibővített irányító pultot amely segítségével változatosabban fejezhetik ki magukat. Megjelenik egy nagy piros gomb is pubertás felirattal amiről nem tudják hogy mi, de erősen folytatás gyanús.
Remélem folytatják majd ezt a filmet, mert nagyon jó és gyerekek és felnőttek számára is hasznos. A film mondani valója hogy mindenkinek és mindig jogában áll szomorúnak lenni és teret kell engednünk a fájdalmunknak hogy tovább tudjunk lépni rajta.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése